Fenyő Miksa – Éva Ilona

Giacomo Casanova

irigylésre méltó élete

...mert Ő tudott élni!

„író, pap, utazó kalandor, tiszt és feltaláló, csodadoktor, alkimista és pszichológus, hazardőr, a lottó kitalálója, matematikus, Homérosz fordító, színházi hegedűs, diplomata, az inkvizíció titkosügynöke, a velencei ólomkamrák ideiglenes s a női bájak örök foglya és szökevénye"

*  *  *

„Az előnyös külsőnek, a kiváló szellemi tehetségeknek, egész lénye tagadhatatlan szuggesztivitásának köszönhette elsősorban Casanova érvényesülését” /Fenyő Miksa

*  *  *

Kókler? Szélhámos? Kalandor? Ennél sokkal több! A mediterrán „táltosok” vére csörgedezett ereiben. Mindenhol, minden helyzetben feltalálta magát. Mindenhez értett, mindenhez hozzá tudott szólni. A korabeli udvari életről, politikáról, városi életről — legyen az velencei, vagy párizsi — alkotott képünket elsősorban neki köszönhetjük. Több írását sokáig Stendhal-nak tulajdonították. Mivel az embereket legjobban a párkapcsolat és szerelem érdekli — ezt, mint avatott szibilla mondom —, így az utókor elsősorban szerelmi kalandjait tartotta a legfigyelemreméltóbbnak, holott kiváló írói képessége számtalan történelmi titkot, intrikát, történelmi ok és okozati összefüggéseket tett számunkra nyilvánvalóvá. Mindezek mellett természetesen az élvezeteket sem szabad elfelejteni, melyeket az „Életem” című önéletrajzi, szinte monumentális mű olvasása közben tapasztalhatunk.

Gian Giacomo Geronimo Casanova 1725. április 2-án látta meg a napvilágot egy velencei komédiáspár első gyermekeként.  Édesanyja, Zanetta (Gianetta) Farusi egy suszter lánya volt, aki szépségével, „jó energiájával”, színes egyéniségével, remek előadói készségével elkápráztatta a korabeli európai udvarok fejedelmeit. Goldoni is kedves képet festett róla memoárjában.

Édesapja a spanyol nemesek vérét hordozta magában, s felmenői közt volt nápolyi fejedelmi titkár, háznagy a Szent palotában, volt kísérő Kolombusz Kristóf felfedező útján. Megannyi kalandos életű felmenő, akik szerelemért gyilkoltak, apácát szöktettek, óceánt jártak, ha kellett hadba mentek. Vagyis Casanovának volt kitől örökölnie kalandor vérét. Érdekes, hogy ősei közt volt Don Juan Casanova is, akit mai kifejezéssel élve 2 az 1-ben címmel illethetnénk, mert nem elég, hogy Casanova, de még Don Juan is.

A rossz nyelvek szerint  Giorgio Baffo vagy Grimani abbé volt a nemző atyja. Mivel külsőségekben, olajbarna  bőrével, szúros fekete szemeivel, robosztus alkatával, inkább spanyol nemesre emlékeztetett, mint velencei patríciusra, ezért ezen pletyka hitelessége teljes mértékben kizárható.

Francesco öccse kiváló csataképeivel vált híressé, s Canaletto képeihez is ő szolgáltatta a rajzokat. Giambattista öccse szintén festészetet tanult, s idővel a drezdai képtár igazgatója lett. Egyik húga a száz választófejedelem udvari zongoramesterének lett a felesége. Egy szónak is száz a vége, különleges képességeket hordozó családról, „jó vérről” van szó. Mivel a létezés célja a szaporodás maga, így e kiváló vér jobban tudta szórni a magvait házasság, együttélés nélkül, mint egy zárt kapcsolatban. Casanovának — mostani tudásunk szerint —, nyolc gyermeke maradt hátra.

Casanova gyermekkorában igen sokat betegeskedett. Állandó orrvérzése gyakran az ájulásba vitte. Nemes egyszerűséggel kijelentve, már akkor sem bírt a vérével. Nagyanyja ráolvasással, varázslatokkal próbálta gyógyítani, míg végül egy velence külvárosában élő boszorkány segítségével megszüntette a súlyos kórt. Emlékezetét is ettől a eseménytől számította

Nyolc évesen került páduába egy fiatal paphoz, doktor Gozzihoz, aki bevezette a tudományokba. A fiatal abbé felismerte a kis Giacomo különleges képességeit, s szinte csak vele foglakozott, s átadta számára az összes tudományát.

Gozzi doktor húga, Bettina pedig beavatta az — egyenlőre még ártatlan — szerelem rejtelmeibe.

*   *   *

Ifjúkori kalandok

Tizenöt esztendős volt, mikor visszatért Velencébe és a velencei pátriárka feladta rá a négy alsóbb papi rendet. Az előkelő társaság, melybe Casanova anyja barátai révén jutott, azonban korántsem volt alkalmas arra, hogy a fiatal abbatéval e pályát nagyon megkedveltesse, úgy, hogy ez egy rosszul sikerült templomi szónoklat után visszamegy Paduába, egy esztendő múlva mint jogi doktor tér vissza Velencébe.” A ” rosszul sikerült templomi szónoklat” gyakorlatilag azt jelenti, hogy részegen leesett a szószékről.

 Malipiero szenátornál, egy előkelő öreg kéjencnél, megismerkedik egy kis komédiás lánnyal, Imer Teresaval, aki később híres szopránként karriert futott be Angliában. Ha Casanovát a kalandor címmel illetjük, akkor Teresát is hasonlóképpen nevezhetjük, hiszen az élete kész regény volt. Pályája később még gyakran keresztezte hősünk útját.

Casanova előtt kitárul a világ. Híres kéjnők, prímabalerinák, pártfogoltak teszik életét mid színesebbé, gazdagabbá.

A korabeli velencei politika maximálisan kihasználta a kéjnők céhét, mert például a kurtizánok által értesült a nagykövetek szándékairól is. Apollinaire később — s valljuk be, jogosan — Európa pinájának nevezte Velencét.

A fiatal Casanovát azonban az a szerencse érte, hogy mégsem ezek tanították meg áldozni a szerelem oltárán - hogy egy kedves kifejezését használjam - hanem két bájos szeretetreméltó nővér, Nanetta és Martina, akik - maguk is gyermekek - boldog szenvedéllyel adják oda magukat az ifjúnak. Ezalatt Casanova anyja Varsóban megállapodik egy szerzetessel, akinek kijárta a martoranoi püspökséget Kalábriában, hogy Giacomot maga mellé veszi és előkészíti, egyengeti útját a legmagasabb papi méltóságokra.

Fegyelmet nem ismerő természetének szűkek a szemináriumi termek, és így történik, hogy Casanovát a fensőbbség a Szent Andrea erődbe záratja, ahol az erőd parancsnoka barátságába fogadja. Az első gáláns betegségen az erődben esik át, s innen kiszabadulva megy püspöke után Martoranoba. Chiozzán, Anconán, Loretton, Rómán, Nápolyon keresztül megy Martoranoba, száz baj között, érdekesnél érdekesebb kalandok között, melyeket tolla mesterien elevenít meg. Első étape-ja kalandor pályájának, mikor a higany gyarapításának titkát eladja egy kereskedőnek száz arany unciáért, de Martorano szegénysége, unalma nem neki való. Lemond a fényes papi jövőről és megy Rómába, ahol nagy szerencse éri: Acquaviva bíbornoknak, a spanyol király ügyvivőjének titkára lesz, de szívesen látja magánál az eszes velenceit a vígkedvű, népszerű pápa, XIV. Benedek is.

Egy nápolyi ügyvéd fiatal felesége Lucrezia és ennek bájos húga, Angelica, továbbá az egyik kardinálisnak a barátnője, Marchesa G. gondoskodtak arról, hogy fiatal barátunk megtanulja azt, amire kalandor pályáján elsősorban leend szüksége. A diplomáciai pályának is csakhamar vége szakad, Casanova valami szerelmi ügybe keveredik és kénytelen távozni Acquaviva bíbornok szolgálatából.

Sok-sok kaland után jut vissza velencébe, ahol végleg leteszi a reverendát, s katonai uniformist ölt. Valójában soha nem akart pap lenni, csak megpóbált anyja és nagyanyja kedvében járni. Mindig sokkal jobban vomzotta a katonai pálya, vagy az orvoslás. vagy akár az írás maga.

A velencei követ társaságában megjárja Konstantinnápolyt, majd tapasztalatokban meggazdagodva tér vissza a velencei köztársaság kicsiny korfui garnizonjába.

A korfui kis garnizon életének és viselt dolgainak pompás rajzát veti Casanova papírra. Ő maga harci diadalok után, melyeket tiszttársainak feleségein és leányain aratott, megbetegszik, rossz társaságba jut és züllötten tér vissza Velencébe. Itt aztán Casanova nem tudja megszerezni azt a pozícióját, mellyel nemrég Velence társadalmában bírt. Szűkös viszonyok között él, a San Samuele színház hegedűse lesz és mint ő mondja: je deviens un franc vaurien, semmirekellő válik belőle. Mikor azonban egy erőszakos szerelmi kalandja miatt az inkvizíció üldözésétől kell tartania, magába száll és egy szerencsés véletlen kiragadja szánalmas helyzetéből. A sors úgy hozza magával, hogy egy gazdag velencei szenátornak, Giovanni Bragadino-nak, akit szélhűdés ér, Casanova nyújthatja az elsősegélyt. A szenátor maga mellett tartja az éleseszű, szolgálatkész ifjút, aki nagyon megszeretteti magát a szenátorral, sőt kabbalisztikus tudományával valósággal hatalmában tartja a babonás öreget. S Casanovának most kivirul: Bragadino révén Andrea di Antonio Dandolo-val, Barbaro-val, előkelő velencei patríciusokkal ismerkedik meg, kik szeretetükkel végigkísérik barátunkat egész kalandos életpályáján.

Casanova visszaemlékezéseiben csalónak állítja be önmagát pártfogóival szemben, ám azt soha nem élte meg, hogy jóakarói valóban meglátták benne azokat a különleges képességeket, melyek csak isten adományának tekinthetők. Casanova úgy írja le, hogy becsapta őket, ám azok jószerivel tisztában voltak turpisságával, de mivel hősünk több örömet okozott számukra, mint keserűséget, ezért csendes mosollyal elnéztek „rosszaságai” felett.

Könnyen jött, könnyen ment…, s Casanova hamarosan játékszenvedélytől hajtva nap, mint nap megtalálható volt a Ridotti asztalainál. Talán játékszenvedélyének köszönhette a matematikai problémáik iránti érdeklődését, és még életében megjelentetett egy tanulmányt a „kockakettőzés”-ről. Éppen úgy, mint más, ő is megpróbálta a matematika képleteit alkalmazni a szerencsejátéknál.

A játékveszteségekért azonban bőséges kárpótlást talál a szerelemben. Szerelmeit sajnos - bármily érdekesek és változatosak, helyszűke miatt itt fel nem sorolhatjuk. Apró kellemetlenségek miatt jónak látja egy időre a velencei hatóság szeme elől eltávozni. Pénz dolgában szűken lévén, újra kabbalisztikus tudományához fordul, mely nem is hagyja cserben. Egy cesenai jómódú gazdától kap jelentékenyebb összeget, hogy valami kincset, melyről régi regék szólnak, varázsoljon elő. A kincs nem kerül meg, de Javotte-al, a gazda csinos leányával, Casanova felejthetetlen órákat tölt. Ezen az útján ismerkedik meg Henriette-el is, és éli át vele legszebb, leggyöngédebb szerelmi történetét.

Casanova mindig azokkal a nőkkel élte meg a legnagyobb, legteljesebb érzelmeket, akik soha nem lehettek az övé. Casanova a leggazdagabb érzelmekkel fordult választottjai felé. Hódításait valós szerelem övezte, legalábbis akkor, abban a szent pillanatban. Legfeljebb másnap, kijózanodván a mámorból, másképpen érezte:

„Amíg jobban szerettem őt magamnál, úgy gondoltam, hogy feleségül veszem, de a gyönyőr megszerzése után a mérleg annyira az én oldalamra hajlott, hogy hiúságom egyszerre erősebb lett a szerelmemnél.” Ez egy valódi, hamisíthatatlan „kos-os” hozzáállás a gyengébbik nemhez.

                                                                       *  *  *

Az első párizsi út

Giacomo-nk nem sokáig lógatja fejét, egy nagyobb lutrinyereség pénzhez juttatja, a játékban is szerencséje van, és Baletti nevű barátja társaságában, kinek anyja Sylvia Baletti híres párizsi színésznő volt, Ferrarán, Turinon, Lyonon keresztül, ahol felveszik a szabadkőművesek közé, akik ezentúl mindenütt tolják a szekere rúdját, Párizsba megy. Két esztendőt töltött Casanova Párizsban, ez a két esztendő nagyszerű iskolája volt a mondain-nek, a kalandornak. Mindazok a képességek, melyek az éles eszű olasz ifjúban sarjadoztak, s amelyeket Velence éghajlata nem hagyott elsenyvedni, itt pompás sudárba szökkennek. Casanovából teljesen kibontakozik az, akinek őt önéletrajzában megismerni tanuljuk.

Kis nők és nagyvilági hölgyek érdekes változatosságban surrannak tova vásznán, mígnem a második esztendő végén a pénzforrások kiapadván, barátunk kénytelen hazafelé indulni. 1752. második felét Drezdában tölti, ahol anyja állandóan tartózkodik, s élvezi a szász választófejedelem kegyeit. De mivel a szász nők nincsenek ínyére – „általában a kicsapongás nem jellemzi a szászokat,” mint ő mondja - szedi sátorfáját s Bécsbe megy. Itt jól is érezné magát, a város, a lakosság, az erkölcsök, mindez Casanova szája íze szerint való, de a Mária Terézia által életbeléptetett »Keuschheits commission« működése kényelmetlenné teszi hősünk tartózkodását.

*  *  *

Újra Velencében

Velencébe visszatérve számos irigye akadt világlátása miatt, melyet lépten-nyomon gazdagon csillogtatott. Casanova imádott szerepelni — de hát végül is egy komédiáspárnak volt a gyermeke —, s akik eltörpültek az ő előadói képessége mellett irigységből többször is feljelentették a „tízek tanácsánál”.

„A hanyatló Velence izgatóan érdekes életének pompás képe tárul elénk Casanova memoárjaiban. Ez a város, melyet egy ragyogó történeti múlt aranyozott be sugaraival, mintha örökösen farsangot ülne. A város előkelői minden évben több mint hat hónapon át álarcban járnak. Skarlátruhás szenátorok álarcban intézik el ügyeiket, a doge álarcos vendégeket fogad asztalánal, a játékosok álarcban tolonganak a Ridotti asztalainál, a külföldi követek, kikkel velencei előkelőknek érintkezniük tilos volt, nehogy elárulják Velence titkait (melyre akkor a XVIII-ik század második felében már a kutya sem volt kíváncsi), álarcban vegyülnek a velenceiek közé, álarcban mennek patrícius asszonyok, félvilági nők kalandjaikra s a híres velencei apácakolostorok növendékei álarcban jelennek meg a nyilvános helyeken.

Az a féktelen életmód, melyet Casanova Velencében folytatott, mintha magának ennek a városnak élete lett volna, s az önéletrajznak talán legérdekesebb kötete, mely Casanova életének erről az időszakáról szól. Ha Henriette iránti szerelme a leggyöngédebb szerelem volt, a legszenzációsabb fordulatokban leggazdagabb szerelmi élményét egy szép apácának M. M.-nek, vagyis Marie-Magdaleine-nek köszönhette.

C.C. apácának köszönhette Franciaország velencei követének, de Bernis-nek az ismeretségét, aki később Pompadour asszony minisztere, s annak bukása után bíbornok lett. Casanovát későbbi párizsi tartózkodása alatt végignavigálja a nagyúri szalonok és a társasági élet színpadán.

*  *  *

Fogságban

Velencei kicsapongó életmódjához hitelekre volt szűksége, és ebből kifolyólag egy drágakőkereskedőnek mutatta meg a kabbalisztikus könyveit, mintegy bizonyságul az „aranycsinálás” lehetőségeire. Ám, a drágakőkereskedő az inkvizíció kémje volt. Megjegyzem, hogy Velence első kapcsolata a szabadkőművességgel Casanova nevéhez fűződik.

Fogsága második hetében a szökés gondolatával kezd foglalkozni s ettől kezdve minden tette, minden gondolata ide irányul… 1756. október 31-kén - fogsága tizenötödik hónapjában - sikerül Casanovának egy börtönbéli társa Pater Balbi kiséretében kalandos és veszélyes utakon a dogepalota tetejére jutni. E quindi uscimmo a rimi - rar le stelle - és felszállottunk a csillagok viszontlátására, idézi megkönnyebbülten felsóhajtva Danteból hősünk. Száz veszély között jutnak le a szökevények a dogepalota tetejéről, gondolába dobják magukat és Mestrebe eveznek. Éjszakai szállásra a sbirrek kapitányának házába vetődik Casanova, de szerencsecsillaga emelkedőben, s innen is baj nélkül távozhat, majd Borgo di Valsugana községnél elhagyja a köztársaság területét.

*  *  *

Újra Párizsban

Bernis szívesen fogadja velencei ismerősét és igyekszik meghálálni azokat a szolgálatokat, melyeket neki a szép muranoi apácánál tett, s mint korábban említettem, Bernis az, aki bemutatja hősünket az előkelő szalonokban.

A teljesen kimerült francia állampénztár egyik kalandos tervvel a másik után próbálkozik meg, hogyne teremne itt babér hősünknek is. Egyik honfitársa akkor terjesztette az udvar elé a kis-lotto tervezetét. Casanova hamar felismerte a helyzetet, segített a tervet keresztülvinni és tekintélyes álláshoz, még tekintélyesebb jövedelemhez jutott. Itt kezdődött a mai lottónk pályafutása. A külügyi hivatalnak egy politikai megbízása is csinos összeghez juttatja és vagyona, híre és - amire különösen utalnunk kell - kabbalisztikus tudománya a legkülönösebb és legkülönb összeköttetéseket szerzik meg számára.

Jeanne d'Urfé márkinőt nem Casanova avatta be a kabbalisztikus tudományok titkaiba. Jóval olasz barátunkkal való megismerkedése előtt foglalkoztatta már az aranycsinálás tudománya, és valami balzsamnak az előállításán dolgozott, mellyel ha nem is az örök életet, de a maradandó ifjúságot biztosította volna magának.

Saint-Germain gróffal Casanova d'Urfé márkinőnél ismerkedett meg. Bámulattal és el nem titkolható irigységgel tekintett olasz barátunk a nagyszerű megjelenésű és akkor már világhírű versenytársra; szeretne kellemetleneket mondani róla megemlékezéseiben, de írása akaratlanul is csupa elismerés, csaknem hódolat. Mint egy kiváló mesterre tekint fel Saint-Germain grófra Casanova.

„Ez az ember, ahelyett, hogy evett volna, folyton beszélt az asztalnál. Feszült figyelemmel hallgattam beszédét, mert érdekesebben nála már beszélni nem lehetett. Minden dologban a különöset kereste, csodálatot akart kelteni és ez sikerült is neki. A hangja határozott volt, de mégsem visszatetsző. Ismeretei rendkívül gazdagok voltak, majdnem minden nyelven jól beszélt. Értett a zenéhez, a kémiához. Külsejével is hatott, az asszonyok nem tudtak neki ellenállni. Ez a különös ember, aki a legszemtelenebb csalónak született, a legelfogulatlanabbul hirdette, mintha misem lett volna a dologban, hogy korra nézve több mint háromszáz esztendős, hogy az egyetemes gyógyszer birtokában van és a természettel azt tesz, amit akar, gyémántokat olvaszt, tíz-tizenkét darab gyémántból egy nagyobbat állít elő, kristálytiszta fényűt, amelynek súlya semmivel sem kisebb. Minderről, mint csekélységekről beszélt és dacára az ilyen nagyzolásoknak, dacára a gyakori ellenmondásoknak beszédében, egyetlenegyszer sem esett meg, hogy insolensnek találtam volna. S ha nem is találtam tiszteletreméltónak, akaratom ellenére is kénytelen voltam bámulatra méltónak találni.”

Hogy ki volt, mi volt ez a csodálatos egyéniség: ma már aligha fogja kideríthetni a történelmi kutatás, mely egyébként alakja körül szorgos és érdekes kutatásokat végez. Korát rendkívül sokat foglalkoztatta: Voltaire, Diderot, Grimm, Gleichen báró, Lamberg Miksa gróf, de Ligne herceg (e két utóbbi egyébként Casanova legjobb barátja) megemlékeznek róla írásaikban.”

Gergy grófnő, 1758 körül azt állította, hogy már ötven esztendő előtt ugyanilyen alakjában ismerte a grófot Velencében.

A hetven vagy hetvenkét esztendős márkinő, aki titkos elixírek készítésének módját ismerte, az elementar-szellemekkel társalgott, a megfiatalodás titkát kereste misztikus és csak legbizalmasabb barátai által ismert műhelyében. Újra megfiatalodni, sőt mi több, az életet, nemet változtatva, tehát férfialakban újra átélni, ez volt a márkinő álmainak netovábbja, akiről egyébként Casanova is, az egykorú memoárok is azt jegyzik fel, hogy eszes, kellemes öregasszony volt, csak éppen ebben az egy pontban meghibbant agyvelejű. S e megfiatalodás, a hypostasia varázslatára vállalkozott Casanova.

A fiatalító kúrák és varázslatok erősen szexuális töltetűek voltak, hiszen minden korban tudták, ha egy idősebb fiatalabbal hál, fizikailag is átveszi az ifjúság jegyeit. A szexrítusok hatalmas erőket megmozgató energiáit a mai napig nem tudták túlszárnyalni semmilyen más mágikus szertartással.

*  *  *

Úton

…X. C. V. kisasszony, szerelmek, titokban zajó szülések, szívességek, Hollandia, Bernis bukása, Németország, Köln, a polgármester szép felesége, Svájc, látogatás Voltaire-nál és a tudós alkimista Haller-nál… megannyi emlék, megannyi kaland, s lássuk be, képtelenség e rövid önélatrajzi leírásban mindről számot adni.

Valóságos játékdüh vett akkor erőt Európa előkelő és kevésbé előkelő körein. Uralkodók diplomaták, papok, színészek, kalandorok mind a játékasztalok körül tolongtak, s Casanova memoárjai teli vannak idevonatkozó igen érdekes adatokkal. Szívesen számolnék be Roman kisasszonnyal akadt érdekes kalandjáról is, melynek folyamán Casanovának ismét alkalma nyílott, hogy kabbalája segítségével XV. Lajosnál a pour-voyeur szerepét játssza. Roman kisasszony tényleg Párizsba került, a király szeretője lett, Pompadour asszony joggal féltékenykedett rá, s mikor egy fiút hozott a világra, ez a Bourbon nevet kapta. XV. Lajos egyetlen törvénytelen gyermeke sem dicsekedhetett e névvel.

Genuában Casanova olaszra fordította Voltaire »Ecossais«-jét, a genuai színházban ötször egymásután előadták a darabot, a fordítást Casanova elküldte Delicesbe, ahogy azonban Voltaire a fordításról nyilatkozott, nem volt alkalmas arra, hogy Casanova rokonszenvét megszerezze.

Livorno, Pisa, Florence, Róma… ismeretség Winkelmann-nal, a pápai udvar legbefolyásossabbjainak bizalmasál. „Római tartózkodása alatt tette meg Casanova az első lépéseket Velencébe való visszatérése iránt. Kétszer is volt a pápánál, aki a kalandort az aranysarkantyú-renddel tüntette ki és megígérte, hogy közbenjár érdekében Velence kormányánál. Még tizenhárom esztendeig kellett várnia Velence kegyére.

Nápoly, Modena, Parma, Turin, mindenütt érdekes kalandok, előkelő ismeretségek és egyik-másik helyen a rendőrség gyöngédtelen beavatkozása, mely a „mindig ártatlan” barátunkat távozásra készti. Holott még elég jelentős vagyonnak ura, az aranysarkantyú-rendnek dekoráltja, saját kegyelméből Seingalt lovagja, sőt egy régi római ismerősének segítségével Portugália kiküldöttje az augsburgi gyűlésen. Lehetetlen vállalkozás, hogy mindarról beszámoljunk, ami diplomáciai pályáján Casanovával történik, pedig izgató kalandját a genfi szép és szellemes teológus nővel nem szívesen hallgatjuk el. Lehetetlen az is, hogy új és többnyire történeti nevet viselő ismerőseit s a velük esett dolgait felsoroljuk, úgy, hogy ismerősei közül csak egyet említünk fel, aki legszemélyesebb vonatkozásba került hősünkkel, a kiváló Maximilian Joseph Graf von Lamberget, az augsburgi érsek udvarnagyát, a „Memorial d'un mondain” című nagyon szellemes és akkoriban sokat olvasott könyv szerzőjét, melyben Casanováról is nagyon melegen emlékszik meg. (»Homme "ŕ connaissances profondes« mondja róla.) Lamberg gróftól, valamint Casanova másik kiváló barátjáról prince de Ligne-ről külön óhajtanánk megemlékezni, ez a két kitűnő ember már Casanova életében azzal a méltánylással fordul barátunk elé, mellyel az utókor most szolgáltat neki elégtételt.

*  *  *

Londonban

Ajánlólevelei segítségével csakhamar bejut London legelőkelőbb társaságába. Megismerkedik Lady Harrington-nal, az államtitkár feleségével, Lady Coventry-vel, Hamilton hercegnő húgával, Miss Elizabeth Chudleigh-vel, Kingston hercegnőjével, Lady Ranelaghagal és más nőkkel, akikről némi fogalmat alkothatunk magunknak, ha Gainsborough finom portréit szemléljük. A francia nagykövet az udvarnál is bemutatja, Lord Pembroke barátsága a kurtizánvilágba vezeti be, s ha az önéletrajz idevonatkozó fejezeteiből Anglia politikai evolúciójáról keveset is tudunk meg, társadalmi életének, az angol arisztokrácia romlottságának pompás képét tárja elénk. Három tíz guineás szerelmeinek történetét bízvást mellőzhetjük. Pauline-nal a szép portugál politikai menekülttel való viszonyáról sem számolhatunk, azonban a Charpillon esettel, Casanova életének a legérdekesebb és legjobban megírt regényével, bővebben illene foglalkoznunk.

Marianne Charpillion volt az, aki mindenkinek odaadta kegyeit, csak pont Casanovának nem. Casanova szinte őrjöngött szerelmes vágyódásában, s minden vagyonát e romlott erkölcsű, rendkívül ravasz hölgyre pazarolta. Minden új találkozás újra növekvő vágyat és új visszautasítást hoz, s százszor megfogadja, hogy megöli a lányt és százszor lábaihoz kényszeríti leírhatatlan szerelme. Talán bele is pusztul, ha egy véletlen jelenet még idején ki nem józanítja. Egy napon, mikor újra Charpillonékhez megy, nem eresztik a leány szobájába, Casanova pisztolyával kierőszakolja a bemenetelt és együtt éri Charpillont a fodrászával.

Mindezeken felül Charpillonék hamis vádja alapján Casanovát börtönbe vetik, s mikor kiszabadul, hamis váltó miatt feljelentést tesznek ellene, s így siet el Angliából, betegen, fáradtan, megöregedve, kifosztva, összetörve. Casanova innentől datálja öregedésének kezdetét. Harmincnyolc éves volt ekkor.A "Charpillon eset" több pszichológiai témájú tanulmány alapját képzi még ma is. A vágy titokzatos tárgya című Bunuel film szintén ezt a történetet dolgozta fel.

*  *  *

Ismét útközben

És Casanova életében mind gyakoribbak lesznek a magábaszállás napjai. Wolfenbüttelben nyolc napig időzik, és egész idejét a gazdag könyvtár tanulmányozásával tölti. „Életem legboldogabb napjai közé számítom ezt a nyolc napot - mondja - mert teljesen elvonatkoztam magamtól, sem a jövőre nem gondoltam, sem a múltra és szellemem, amely teljesen elmerült a munkába, észre sem vette a jelent. Azóta már sokszor gondoltam arra, hogy így valahogy telhet a boldogok élete, s ma tisztán látom, hogy egészen jelentéktelen körülményeken múlott, hogy nem lettem valódi bölcs, hanem valódi bolond, mert egész életem szégyenére be kell vallanom az igazságot, melyet az olvasó tán el sem hisz nekem, hogy mindig inkább szerettem az erényt, mint a bűnt s ha rossz voltam, könnyelműségből voltam az«.” Valld be Kedves Olvasó, soha nem gondoltad volna, hogy Giacomo Casanova egy könyvtári tartózkodást nevez élete legboldogabb napjainak. Talán ez is korának felette álló műveltségét jelzi.

Berlin, Poroszország, Nagy Frigyes kegyeltje… bizalmas viszony Anna cárnő korábbi szeretőjével, bányák inspiciálása… Riga, Szentpétervár…

Casanova tisztában van saját külső megjelenésével, s titokban arra számít, hogy elnyerheti Katalin cárnő kegyeit. A cárnő igen kedves volt hozzá, de egyéb kegyekben nem részesítette hősünket.

Varsóban egy egy színházi összeszólalkozás után párbajra hívja a lengyel király kamarását. Bár a párbaj halálbüntetés terhe mellett tiltva volt és hasba lövi ellenfelét. A gavallér Branicki haldokolva is menekülésre inti Casanovát, átadja neki erszényét, de Casanova marad. A király jóindulata, Czartorisky herceg barátsága megóvják Casanovát Branicki barátainak bosszúja elől, de mivel ezzel a befolyásos csoporttal a király sem szívesen húz ujjat, kénytelen Casanovát kiutasítani. Európa-szerte nagy feltűnést keltett e párbaj.

A varsói kiutasítást nemsokára egy bécsi kiutasítás követi, s Casanova Augsburgon, Ludwigsburgon, Köln és Aachenen keresztül előbb Spaaba megy, onnan pedig Párizsba, ahová 1867 októberében érkezik. De Párizs már nem mosolyog kedvesen egykori hívére. A negyvenkét esztendős kalandor kissé nem leli itt a helyét, mintha d'Urfé márkinő halálával szétfoszlott volna egész legendás párizsi szerencséje, ez az ifjúságból, szerelmekből, aranycsillogásból szőtt Casanova-mítosz. Bragadino szenátornak, atyai barátjának halála híre is itt éri, s mikor d'Urfé márkinő örököse, de Lille márki egy kellemetlen színházi összetűzés után egy lettre de cachet-t eszközöl ki ellene a királynál, elhagyja Franciaországot, hogy Spanyolhonban próbáljon szerencsét.

Madrid, donna Ignazia, titkos fegyverviselés, börtön, hercegi pátfogók… Saragossa, Valencia… szerelmi viszony miatt börtön Barcelonában… Provance, Aux és Cagliostro. Cagliostroról, mint általában a világfiakról, nem valami jó véleménye van Casanovának, igen mulatságos az a haraggal vegyes megvetés, mellyel tetteiről nyilatkozik. 

Elgondolkodtató az a színes korszak, melyben egyszerre élt a nagy mágus triász: Saint Germain, Casanova, Cagliostro. Sőt, Lenormand kisasszony, a híres párizsi jósnő is ekkor élte fénykor korát. E kalandorok élte alatt Európa élete hihetetlenül mozgalmas volt, persze kiemelném elsősorban Franciaországot, mely bázisa volt nagy spiritisztáinknak. XVI. Lajos és Marie-Antoinette, Robespierre és a forradalom, azután Napoleon, majd megint a Bourbonok... mindez egy emberöltő alatt. 

Amit ezentúl gondol, cselekszik, azt mind a lagúnák városa felé fordulva cselekszi: irodalmi munkásságával, összeköttetések szerzésévei, politikai szolgálatokkal, minden módon igyekszik kibékíteni hazája kormányát. De Velence urai lassúk a megbocsátásban és a negyvenöt esztendős Casanova még négy évig jár egyik olasz városból a másikba, mielőtt - több mint húsz évi távollét után - visszatérhet szülővárosába.

Lugano, Turin, Livorno, Siena, Róma, Nápoly, Sorrento… Minden városnévhez egy-egy szerelem fűződik: Miss Betty, Agata, Callimeneé, Leonida, Santa Croce hercegnő, Armellina, Emilia és Scolastica nővérek…

Florenze, Trieszt… mind közelebb kerül imádott Velencéjéhez. Egy konkrét szívességgel lekötelezi Velence kormányát, s nemsokára újra álarcosan frasangolhat a lagúnák városában. Persze nem ingyen térhetet haza, mert Velence kémszolgálatot kért tőle, melyet ímmel-ámmal végzett, s a fent maradt adatok alapján csak holmi apró-cseprő ügyeket jelentett be, vagy olyan embereket árult be, akik valóban büntetést érdemeltek.

A szerelemnél is erősebb kötelékek fűzhették Francesca Bruschini-hez. Még Velencéből való távozása után is esztendőkig gyöngéden, szeretettel gondol a lányra és gondoskodik róla, akinek üzeneteiben hazája, ifjúsága, egész múltja int feléje.

Kalandorunk nem sokáig bírt a vérével. Unalmasan, csendben élni nem neki való. Miután magára haragítja az egész velencei patriciátust, s Francesca-tól elbúcsúzik, újra útnak indul.

*  *  *

Casanova, mint Don Giovanni

Trieszt, Innsbruck, Augsburg, Frankfurt… városok, országok… Párizs, majd Bécs. Casanova Foscarini velencei nagykövet mellett kap írnoki állást. Ez a helyzet nem dobja fel túlságosan, de némi színt visz az életébe Lorenzo Da Ponte-val kötött barátsága. Da Ponte volt Mozart szövegírója, s a Don Giovanni szövegkönyvét Casanova segédletével alkotta meg. Don Giovanniban maga Casanova elevenedik meg, mint a női nem cselszövő, s tetteiben megkérdőjelezhető hódolója. Casanova korábban már leírta: „mindig inkább szerettem az erényt, mint a bűnt s ha rossz voltam, könnyelműségből voltam az.”  És milyen érdekes, a Don Giovanni szinte ugyanezzel a mondattal végződik. Amikor a párbajban megölt apa szelleme arra kényszeríti Don Giovanni-t, hogy bánja meg bűneit, az elutasítja a megbánást, mert szerinte nincs mit. Ő nem cselekedett rosszat, csak élte az életét. E konfliktus több írónak és filozófusnak adott témát, többek közt George Bernard Shaw-nak. Ugyan kiről írtak életében operát?

*  *  *

Dux-i csendes évek

Casanova végire jut a pénzének, az utazásainak, a kalandjainak. Elfogadja Lamberg gróf ajánlatát és a nagy Waldstein gróf egyik utódjának könyvtárnoka lesz. Ebben a minőségben töltötte élte utolsó tizennégy esztendejét a duxi kastélyban, Teplitz közelében.

„ott szerencséltetett engem hat nyáron át fantáziája által, melynek élénksége felért egy húsz esztendős ifjúéval, lelkesedésével irántam, tudásával és épp oly hasznos mint kellemes életbölcsességével. Waldstein gróf jótékony természete ebbe a kikötőbe vezérelte őt, hogy a viharoktól óvja. De ne gondoljuk, hogy Casanova viharok nélkül tudott élni. Nem múlt el nap, hogy kávéja, vagy teje vagy makarónija miatt, melyet követelt, lármát ne csapott volna. A szakács nem készítette el polentáját, a lovászmester rossz kocsist jelölt ki számára, mikor hozzám akart jönni látogatóba. A kutyák az egész éjjel ugattak…”

Egy kalandor számára soha nincs megnyugvás. Ha éppen nincs vihar, akkor csinál ő maga, bármilyen csekélységből is.

A környezet értetlenségéből Casanova irodalmi és tudományos munkássághoz menekült. Ekkor írta utópisztikus regényét, az 1800 oldalas Icosameron-t, ám a kor még nem érett meg rá, s a kiadása nem hozott nagy sikert.

A világ minden tájáról jönnek hozzá levelek kalandoroktól, hercegektől, asszonyoktól, fiatal leányoktól. S e levelek minden témát érintenek: politika, diplomácia, intrika, szerelmes aggódás, barátság… híreket közölnek vele, tanácsokat kérnek tőle, egészsége után tudakozódnak, sőt egyik-másik asszony-levélben némi reményt is csillogtatnak meg szeme előtt. 

Önéletrajzának megírására pártfogói beszélték rá, de Ligne herceg és Lamberg gróf. S Casanova nagy buzgalommal lát az íráshoz; naponta tizenhárom órát dolgozik a memoárokon: „életem történetén dolgozok, hogy magamnak jó órákat szerezzek és a munkám szépen halad. Tizenhárom órát írok naponta s olybá tűnik, mint tizenhárom perc. Mily öröm visszaemlékezni az elmúlt örömökre és mily szomorúság csak visszaemlékezni rájuk. Mulattat a dolog, mert minden igaz, amit leírok.” 1794-ben fejezi be az önéletrajzot, melynek első olvasója és igaz bámulója a kiváló de Ligne herceg volt.

Casanova 1798. június 4-én halt meg Waldstein gróf karjaiban. Mivelhogy étvágya napról-napra fogyott, már keveset törődött az élettel. Istennel és emberekkel szemben nemes pózban fejezte be életét. Nagyszerű mozdulatokkal és néhány citátummal fogadta a szentséget és így szólt: „Nagy isten és ti, kik halálom tanúi vagytok: mint filozófus éltem és mint keresztény halok meg.”

*  *  *

E rendkívül színes és sokoldalú egyéniség példaképe lehet mai pánikbetegségbe zárt világunknak. Hogyan tudott ilyen könnyedén élni, holott a fizikai igényei igencsak megvoltak a jólét irányába. Soha nem volt lakása, háza, kocsija, mégis biztonsággal mozgott szerte a világban. Mivel biztos volt abban, hogy a világ tárt karokkal várja, mindig is akadtak támogatói. A mai úgynevezett pozitív gondolkozást ő maga is beépítette az életébe: „Az ember szabad, de megszűnik az lenni, mihelyt nem hisz szabadságában, és minél több hatalmat tulajdonít a végzetnek, annál többet rabol el saját szabadságából.”

Érdekes, hogy jómagát filozófusnak tekinti, mely valóban helytálló, s erre példa  Voltaire-rel való levelezése. Önéletrajzából hihetetlen életbölcsesség árad, noha központi témája a női nemmel folytatott viszonya. A szerelmeiről írt sorokból a női nem és a szépség iránti szeretetet olvassuk ki. Ő tényleg szerette a nőket. Minden nőben megtalálta az érdekeset, a vonzót, mely nem feltétlenül a tökéletes külsőt jelentette számára.

S mit tanultam tőle? Élvezni és élni az életet. Megfogni a legkellemesebb pillanatokat, és megtartani, amíg csak lehet. Ha egyszerre egy időben élnénk, bizonyosan szerelemre gerjednék iránta. Milyen volt Casanova? Az a fajta férfi, akinek olyan erős volt az erotikus kisugárzása, hogy még az a nő is megkívánta, aki nem akarta. 

Éva Ilona